2006. január 9., hétfő

   Szóval futár voltam. Kerékpáros.  Nem mondom, néha nagyon durva és fárasztó meló tudott lenni, és ahhoz képest nem is kerestem valami jól. Ezt úgy érzékeltetném, hogyha mondjuk nincs saját lakásom, és albérletben kell lennem, akkor nagyon sok dologról le kell mondani. Meg nem kis pénzbe kerül maga a munkaeszköz, és a fenntartása. Egy átlagos futárbringa 20-25ezer kilométert fut évente. Egy hagyományos, "civil" kerékpár ennek a negyedét ha legurulja egész életében, egy tulajnál, mielőtt megválik tőle, de általában előbb gazdát cserél (ellopják). Ha úgy tervezel egy futárbringát, hogy egy-másfél hónapot (2-3ezer km) kibírjon úgy, hogy ne kelljen hozzányúlni, az egy átlagos (szaküzletben vásárolt) kerékpár árának felel meg, vagyis 100-150ezer Ft, de a felesleges sallangok nélkül. Vagyis felejtsd el a mountain bike-ot, a teleszkópot, meg az ezersebességes váltót, meg minden ilyesmit. Ezek nem kellenek, csak cipeled őket a városban. Az én futárbringáim még megvannak, igen, kettő, mert nem árt egy tartalék, ha Rajtad kívülálló okokból az egyik hirtelen leamortizálódik egy komolyabb baleset következtében, ami ha akarod, ha nem, úgyis bekövetkezik.  Az én egyes számú bringám egy végletekig leegyszerűsített kerékpár. Egy 20 év körüli KTM túraváz, hasonló korú hegesztett Tange csöves országúti aero első villa, levágott fordított országúti kormány. Van még benne két kerék, az első egy Miche Team agyra fűzött Mavic CXP30 aero felni 28 küllővel, a hátsó meg egy Favorit kontrafékes agyra fűzött Vuelta Airline felni 36 küllővel. Conti városi gumik 700x32, egy Selle X0 nyereg Zooggie nyeregcsővel, egy cseh parasztlánc, egy 20 éves Shimano Exage hajtómű 42-es SG alutányérral, hátul egy 16-os kerék a kontraagyon, ja meg egy 25 éves Weinmann Inox sárvédő, és ennyi a bringa.Ez így 40ezerben volt, úgy, hogy a kerekeket, a hajtást, gumikat, és nyerget kellett csak megvennem, a többi megvolt. Első fék nincs, csak a kontra hátul. Megállni nagy mutatvány vele, főleg 40-ről 10 méteren belül, mert kitolattak elém. Természetesen sikertelen kísérlet volt, és csak 5 métert repültem, a bringa ottmaradt a kocsi hátuljában, én meg a Kiskörút közepén henteregtem. Tök jó volt, csak utána egy hétig nem tudtam lábraállni. Ugyanis a jobb lábammal bezúztam a kocsi lökhárítóját. Tavalyelőtt meg felökleltem egy trolibuszt a Wesselényi utcában, igaz, nem nagyon hatotta meg az eset, annál inkább a bal csuklómat. Egy hétig nem tudtam mozgatni a kezemet. Otthon maradtam, és összeszereltem két hangfalat egy kézzel.

9:46 | tatabike

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!